Vélemények Tőzegáfonya fogyasztóktól • Beszámolók sikeres gyógyulásokról

Kérem vegye figyelembe: az eredmény nem garantált és egyénenként eltérhet!

Tóth Csilla, Gödöllő – Húgyúti fertőzések, Immunerősítés

„Anyukámtól örököltem a hajlamot a felfázásra, mivel ő egész életében ezzel küzdött, és sajnos én is kislánykorom óta szenvedtem a hólyaghurut nem túl kellemes tüneteitől. Persze sokat jártam orvosnál is emiatt, akik szinte kivétel nélkül antibiotikumos kezelést adtak. Ezek legtöbbször azonban csak rövid időre szabadítottak meg a felfázástól, mivel igen hamar kiújult a betegség, főleg az őszi-téli hónapokban, pedig vigyáztam magamra nagyon. S mivel már nagyon elegem volt ebből az állapotból, ezért elkezdtem az interneten valamilyen megoldás után kutatni. Hamar rá is találtam a tőzegáfonyára, meg is rendeltem szinte azonnal a tőzegáfonyalevet és a kapszulát is, mert úgy gondoltam, hogy egy próbát megér. Azóta végre sikerült elérnem, hogy a legutóbbi téli időszakban egyszer sem alakult ki nálam felfázás, ami szinte a csodával egyenlő. Úgyhogy bátran ajánlom a tőzegáfonyát minden hasonló problémával küzdő hölgynek, mert tudom, hogy mennyire meg tudja keseríteni a mindennapokat az állandóan visszatérő felfázás.”

Várszegi Zsófia, Budapest – Húgyúti fertőzés

„Múlt télen valamiért egymás után többször is volt felfázásom, pedig azelőtt sosem volt ezzel gondom. Aztán picit utánaolvastam, és lehetséges, hogy az új partnerkapcsolatom miatt alakult ki nálam, mert éppen akkoriban kezdtünk el járni, s azt írták, hogy igen gyakran a szexuális együttlétet követően alakulhat ki a fertőzés. S mivel a felfázás miatt napokra munkaképtelenné váltam, és egyébként is eléggé megviselt a dolog, és a természetesebb megoldásokban jobban hiszek, mint a gyógyszerekben, ezért kezdtem el alkalmazni a tőzegáfonya kapszulát. Utána még egyszer előjött a felfázás, de már sokkal enyhébb tünetekkel, és jóval előbb meg is gyógyultam belőle. Azóta pedig szerencsére nem csak a felfázás, de a többi meghűléses betegség is elkerült, mivel az immunrendszerem is erősebb lett a tőzegáfonyának köszönhetően.”

Balogh Imre, Cegléd – Vesekő

„Néhány éve sajnos vesekövekkel küzdök, melyek okoztak már komolyabb rohamot is, és nagyon fájdalmas volt tőlük megszabadulni. Sajnos a családunkban többeknek is volt veseköve, így nem is csoda, hogy nekem is hajlamom van rá. Viszont én nem akartam tétlenül várni, hogy mikor fog a következő kő problémát okozni, ezért igyekeztem valamilyen megoldást találni. Ezért elkezdtem kúraszerűen fogyasztani a tőzegáfonyalevet és kapszulát is, mert úgy voltam vele, hogy ártani biztos nem fognak. És szerencsére azóta nem bukkant fel újabb kő, és semmilyen vesekőre utaló tünetem sincsen. Én ezt egyértelműen a tőzegáfonyának tudom be, úgyhogy remélem a jövőben sem alakul ki újabb vesekövem.”

Horváth Valéria, Nagykanizsa – Visszatérő felfázás megszűnése

„Hosszú évekig szenvedtem a visszatérő hólyaghuruttól, pedig megpróbáltam szinte mindent, és sajnos sok antibiotikumot is kaptam az orvosoktól. Ennek hatására az emésztésemmel is gondok lettek, de még a hüvelyi baktériumflórám is felborult, így nőgyógyászati fertőzésektől is szenvedtem. Ezért kezdtem el keresni valamilyen természetes és végleges megoldást a felfázásra, s így akadtam rá a tőzegáfonyára, amit sokan és sok helyen ajánlottak. Beszereztem a 100%-os gyümölcslevet belőle, mert nekem valahogy az volt a legszimpatikusabb készítmény. Elkezdtem a leírásnak megfelelően naponta fogyasztani, és nem is kellett túl sokat várni, míg a hatását érezni kezdhettem. Azóta csak egyszer akart nálam a felfázás jelentkezni, de ekkor kissé megemeltem a tőzegáfonyalé adagját, s így a tünetek azonnal csillapodtak, és nem is alakult ki valódi felfázás, csak enyhe formában zajlott le a betegség, de ez semmi se volt ahhoz képest, amivel éveken keresztül küzdöttem. Szóval nálam maximálisan bevált a tőzegáfonyalé, s már az ízét is megszoktam, úgyhogy folyamatosan fogyasztom a jövőben is.”

Kovácsné Antal Enikő, Szeged – Hólyaghurut, Bőrproblémák

„Tavaly őszig sose volt felfázásom, utána azonban sajnos többször is előfordult egymás után. Kaptam rá mindig antibiotikumokat, melyek néha használtak, néha nem, viszont eléggé megviselték az emésztőrendszeremet. S mivel az egyik barátnőm a természetes megoldások híve, ezért ő ajánlotta a tőzegáfonyalevet nekem, mivel ő már évek óta rendszeresen fogyasztja. Így én is elkezdtem, s láss csodát azóta semmi bajom nincsen, egyszer sem fáztam fel. Ráadásként még a bőrömet is megszépítette, amin korábban gyulladásos pattanások éktelenkedtek.”

Sallai Béláné, Tiszakécske – Felfázás, Immunerősítés, Szív-és érrendszeri betegségek, Jobb memória

„Édesanyám már elmúlt 80, ezért sok egészségügyi problémája van, köztük a rendszeresen visszatérő felfázás is. Illetve már csak múltidőben beszélhetek, mivel a tőzegáfonyalé fogyasztása óta elmúltak az ilyen jellegű panaszai. Ennek nagyon örülök, mert az ő korában már minden fertőzés sokkal nagyobb veszélyekkel jár együtt. Ráadásul a szívének is jót tett az áfonyalé, és valahogy jobb lett az általános kondíciója is. Ráadásul még a memóriáját is láthatóan javította, aminek nagyon örült, mert az utóbbi időben kissé szétszórttá vált. Reggeli után szokta meginni a napi adagot, és már úgy megszokta, hogy mindig figyelmeztet is, hogy szerezzem be neki a következő havi adagot is a tőzegáfonyaléből.”